Csikós tokány
- Elkészítési idő
- 130 perc
- Nehézség
- könnyű
- Eredeti recept
- 4 adag
- Fogás
- főétel
A receptről
LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE
Elkészítés lépései
Készítsük elő az alapanyagokat. A vöröshagymákat vágjuk apró kockákra, a füstölt szalonnát pedig vágjuk fél centis csíkokra. A tv paprikákat is vágjuk fél centi vastag darabokra és a paradicsomot is daraboljuk fel apróra. A sertés lapockát mossuk meg és vágjuk (kb egy centis) csíkokra.
A szalonnát egy lábasban kis lángon kezdjük el sütni, hogy süljön ki belőle annyi szír, hogy a hagymát rá tudjuk dobni. Pároljuk, pirítsuk együtt a kettőt. Ha már üvegesre párolódott a hagyma, adjuk hozzá a feldarabolt tv paprikát, szórjuk meg borssal, majd pirítsuk, pároljuk addig, amíg a paprika meg nem puhul, opálos színe nem lesz.
Adjuk hozzá a húst és pirítsuk fehéredésig. Sózzuk meg, de ne nagyon, mert ugye a füstölt szalonna is elég sós. Adjuk hozzá a fokhagymát, a pirospaprikát és a paradicsomot is, majd alaposan keverjük el. Öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje az egészet, majd lassú tűzön, fedő alatt főzzük addig, amíg a hús meg nem puhul. Kb 90 perc.
Ha a hús megpuhult, akkor egy tálkába rakjunk két evőkanál tejfölt és egy evőkanál lisztet, majd alaposan keverjük el, csomómentesre. Szedjünk egy-két evőkanálnyi szaftot a tálkába és keverjük el a tejfölös liszttel. Ezután öntsük az egészet a raguhoz és jól keverjük el. Főzzük még pár percig, végül kóstoljuk meg hogy elég sós-e a tokány. Sózzuk meg ha szükséges.
A tokányt melegen, főtt tésztával tálaljuk. Jó étvágyat!
TÁPANYAG ÉS KALÓRIA
Egy adagban
A feltüntetett értékek 1 adagra vonatkoznak, a recept összetevőinek megadott mennyiségei és a(z) 4 adag alapján számítva. Az értékek tájékoztató jellegűek! A valódi tápanyagtartalom a recept pontosságától, az alapanyagok minőségétől, feldolgozásától és elkészítési módjától függően eltérhet.
A RECEPTTEL KAPCSOLATBAN · FAQ
Gyakori kérdések
AI által generált tartalom.Ezeket a kérdéseket és válaszokat a Kisfazék AI állította össze.
Mitől lesz a csikós tokány szaftja szép sűrű, és hogyan kerülhetem el, hogy csomós legyen a tejfölös habarás?
A tejfölt és a lisztet először teljesen simára kell keverni, majd egy kis forró szafttal hőkiegyenlíteni, csak ezután menjen vissza a lábasba. Ha közben folyamatosan kevered, és már csak pár percig forralod, selymes marad a mártás, nem lesz csomós.
Ha nincs sertéslapockám, melyik húsrész működik még jól ehhez a tokányhoz?
Sertéscomb is jó választás, csak általában kicsit szárazabb, ezért érdemes rövidebb ideig főzni és figyelni, nehogy túlkészüljön. Tarjából még szaftosabb lesz, viszont zsírosabb ízre számíts.
Honnan látom, hogy a hús már elég puha, és nem kell tovább főzni?
Akkor jó, ha a húscsíkot villával könnyen el tudod vágni vagy szétnyomni, de még nem esik teljesen szét. Ha rágós vagy kemény marad a közepe, még kell neki idő és egy kevés vízpótlás is.
Elkészíthetem a csikós tokányt előző nap, és hogyan melegítsem újra, hogy ne váljon szét a szaftja?
Igen, kifejezetten jól áll neki, ha egy napot pihen, mert az ízek összeérnek. Újramelegítéskor kis lángon melegítsd, szükség esetén 1-2 evőkanál vízzel lazítsd, és ne forrald hosszan, hogy a tejfölös szaft ne csapódjon ki.
Mit tegyek, ha túl sós lett a tokány a füstölt szalonna miatt?
Ilyenkor már ne sózd tovább, inkább adj hozzá egy kevés vizet, és forrald össze még pár percig, hogy kiegyensúlyozódjon az íze. Tálalásnál a semlegesebb köret, például a főtt tészta is sokat tompít a sósságon.
A TE KONYHÁDBÓL
Elkészítetted ezt a receptet?
Készíts róla egy képet és töltsd fel!








KÉRDÉSEK ÉS TAPASZTALATOK
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás. Kérdezz a receptről, vagy oszd meg, hogyan sikerült!