Ananásztorta (gyors)
Elkészítés lépései
A tejet egy lábasba töltjük, a tojások sárgájával, a porcukorral, a liszttel, a zselatinporral és az ananászlével simára dolgozzuk.
A tűzre tesszük, majd szüntelenül kevergetve közepesen sűrű krémmé főzzük. A tűzről lehúzzuk, és 4 karika lecsöpögtetett, kis kockákra vágott ananászt is hozzákeverünk. A rummal ízesítjük.
Amikor kihűlt – de még mielőtt megdermedne – a kemény habbá vert tejszínt is beleforgatjuk. Egy 24 centi átmérőjű tortaformát megnedvesített celofánnal kibélelünk. A maradék 4 karika ananászt az aljára rakjuk, és egyharmadnyi ananászkrémet rákenünk. A piskótatortát lapjában 3 részre vágjuk, egyet máris a krémre fektetünk. Erre krém, majd piskóta, azután a maradék krém kerül.
A harmadik tortalappal az egészet beborítjuk, és egy éjszakán át hűtőszekrényben dermesztjük. Másnap tálra borítjuk, a tortaformát leemeljük róla, és a celofánt is lehúzzuk.
A díszítéshez való tejszínt kemény habbá verjük, a torta tetejét ezzel díszítjük, de egy keveset egyenletesen körben az oldalára is kenünk belőle, és kekszmorzsával oldalt körbeszórjuk. A cukrozott ananásszal és szórócukorral díszítjük.
TÁPANYAG ÉS KALÓRIA
A feltüntetett értékek 1 adagra vonatkoznak, a recept összetevőinek megadott mennyiségei és a(z) 10 adag alapján számítva. Az értékek tájékoztató jellegűek! A valódi tápanyagtartalom a recept pontosságától, az alapanyagok minőségétől, feldolgozásától és elkészítési módjától függően eltérhet.
A hideg hozzávalókat először teljesen simára keverd a lábasban, és csak utána tedd fel főni. Közepes lángon, folyamatos keverés mellett sűrítsd, így nem lesz csomós és nem ég le az alja.
A krém akkor jó, ha már közepesen sűrű, bevonja a kanál hátát, de még nem kocsonyásodik. Fontos, hogy kihűljön, de ne dermedjen meg teljesen, különben a tejszínt nehezebb lesz szépen elkeverni benne.
A rum egyszerűen el is hagyható, vagy helyette mehet bele egy kevés vaníliaaroma vagy pár csepp citromlé. Így a krém ízes marad, de alkohol nélkül is jól működik.
Ehhez a tortához a konzerv ananász praktikusabb, mert a leve is kell a krémhez, és az íze egyenletesebb. Friss ananásszal is elkészíthető, de akkor az ananászlevet külön pótolnod kell.
Igen, ennek a tortának kifejezetten jót tesz az egyéjszakás hűtés, mert szépen megdermed és könnyebben szeletelhető. Hűtőben, lefedve általában 2 napig tartható el biztonságosan.
Hozzávalók
Elkészítéshez
Kész, kerek, boltban vásárolt tortalap!
konzerv ananászlé

Készíts róla egy képet és töltsd fel!