Lazacpisztráng filé vajban sütve, parázsburgonyával
Elkészítés lépései
Parázsburgonya (héjában sült krumpli) elkészítése: A burgonyát mossuk meg, a nagyobbakat vágjuk félbe. Ezután sós vízben főzzük kb 10 percig. Szűrjük le, kicsit sózzuk meg, locsoljuk meg egy kis olívaolajjal, majd 200 fokos sütőben süssük 40-50 percig. Végül forgassuk meg egy kis aprított petrezselyemzöldben.
Lazacpisztráng pácolása: A pácoláshoz egy nagy evőkanál olívaolajhoz adjunk egy kávéskanál sót és egy kávéskanál borsot. A filéket mossuk meg, majd vágjuk kisebb darabokra, hogy könnyebb legyen majd forgatni a serpenyőben. A filéket forgassuk meg a pácban, és hagyjuk állni benne 10-15 percig.
Lazacpisztráng sütése: A serpenyőt forrósítsuk fel, majd rakjuk bele a vajat és 2 evőkanál olívaolajat. A filéket helyezzük a serpenyőbe, egymás mellé, hogy legyen köztük hely. Ezután 5-6 percig süssük, és ne nyúljunk hozzá, ne forgassuk, ne mozgassuk, nehogy széttörjenek. 5-6 perc után óvatosan nyúljunk alá, egy lapos fakanállal, vagy valami kis lapáttal, és forgassuk át a másik oldallára, és süssük még pár percig. Az elkészült pisztráng akkor jó állagra, ha kapott egy kis színt, de nem égett meg és belülről krémes és puha, a bőre pedig ropogós.
Tálalás: A lazacpisztráng mellé adjunk egy szelet citromot, aminek a levével majd meglocsoljuk a halat fogyasztás közben. Egy kis madársalátával pedig még finomabb.
- Válogassunk nagyon apró burgonyát, sokkal finomabb az íze, mint a nagyobbaknak.
- A lazacpisztrángot sütés után, fogyasztás előtt pihentessük egy kicsit.
TÁPANYAG ÉS KALÓRIA
A feltüntetett értékek 1 adagra vonatkoznak, a recept összetevőinek megadott mennyiségei és a(z) 4 adag alapján számítva. Az értékek tájékoztató jellegűek! A valódi tápanyagtartalom a recept pontosságától, az alapanyagok minőségétől, feldolgozásától és elkészítési módjától függően eltérhet.
A hal akkor fordítható könnyebben, ha az alsó oldala már kapott egy kis kérget, és a spatulát óvatosan alácsúsztatva nem tapad erősen a serpenyőhöz. Ha még ragad, adj neki még 1-2 percet, mert túl korai forgatásnál könnyebben széttörik.
Ilyenkor valószínűleg túl forró a serpenyő, ezért vedd vissza közepesre a hőt, hogy a vaj ne égjen meg, csak szépen habozzon. Az olívaolaj segít stabilabbá tenni a sütést, de ha a vaj sötétedik, inkább azonnal mérsékeld a lángot.
Igen, sima krumpliból is működik, csak vágd egyforma, kisebb darabokra, hogy egyszerre puhuljanak meg és süljenek ropogósra. Az előfőzés itt is fontos, mert ettől lesz belül puha, kívül pedig szép pirult.
A burgonyát nyugodtan előfőzheted és sütésre előkészítheted akár néhány órával korábban, majd tálalás előtt készre sütheted. A halat inkább frissen süsd, de a pácolást 10-15 perccel előre megcsinálhatod, így gyorsabban elkészül.
A legkíméletesebb, ha lefedve, alacsonyabb hőfokon melegíted újra sütőben vagy serpenyőben egy kevés zsiradékkal. Mikróban is lehet, de rövid szakaszokban melegítsd, mert a hal nagyon könnyen kiszárad és gumis lesz.
Hozzávalók
Lazacpisztránghoz
filézett
a sütéshez
a sütéshez

Készíts róla egy képet és töltsd fel!