Ropogós rántott halfilé sültkrumplival
Elkészítés lépései
A fagyasztott halfiléket olvasszuk ki, majd ha kiolvadtak, töröljük őket szárazra papírtörlő segítségével. Ezután enyhén sózzuk meg őket és hagyjuk állni egy 10 percet. Egy villa segítségével óvatosan, egyesével forgassuk bele a halszeleteket a lisztbe, majd a felvert tojásba és végül a zsemlemorzsába.
Sütés serpenyőben: Ha serpenyőben szeretnénk sütni, forrósítsuk fel az olajat, majd a forró olajban süssük aranybarnára a panírozott halszeleteket.
Sütés sütőben: Ha sütőben vagy légkeveréses Airfryer-ben szeretnénk megsütni a panírozott halfiléket, akkor sütés előtt érdemes vékonyan megforgatni őket egy kis olajban, hogy ne száradjanak ki a halszeletek. Ehhez használhatunk egy tényért, amit vékonyan kiolajozunk, majd ebbe beleforgatjuk a panírozott halszeleteket. Minden szelet után újra olajozzuk ki a tányért. Forró sütőben, vagy Airfryer-ben 10 perc alatt készre sütjük őket.
A sültkrumpli elkészítéséhez a burgonyát hámozzuk meg, mossuk meg, majd vágjuk csíkokra, vagy használjunk burgonya szeletelőt. Ezután süssük aranybarnára őket bő, forró olajban, vagy légkeveréses Airfryer-ben.
- Napraforgóolaj helyett használhatunk kókuszzsírt is a sütéshez mind a hal, mind pedig a krumpli sütéséhez.
- Ha gluténmentesen szeretnénk elkészíteni, használhatunk rizslisztet illetve gluténmentes zsemlemorzsát a panírozáshoz.
TÁPANYAG ÉS KALÓRIA
A feltüntetett értékek 1 adagra vonatkoznak, a recept összetevőinek megadott mennyiségei és a(z) 4 adag alapján számítva. Az értékek tájékoztató jellegűek! A valódi tápanyagtartalom a recept pontosságától, az alapanyagok minőségétől, feldolgozásától és elkészítési módjától függően eltérhet.
Leggyakrabban attól, hogy a kiolvasztott hal nedves marad, ezért nagyon fontos papírtörlővel alaposan szárazra törölni panírozás előtt. Az is segít, ha a sózás után pár percet pihen a hal, és a liszt–tojás–morzsa rétegeket finoman, de mindenhol egyenletesen ráigazítod.
Igen, a finomliszt helyett használhatsz rizslisztet, a zsemlemorzsa helyett pedig gluténmentes morzsát. Akkor marad igazán ropogós, ha a halat ugyanúgy jól leszárítod, és sütés előtt nem hagyod sokáig állni a bepanírozott szeleteket.
A panír legyen egyenletesen aranybarna, a hal belseje pedig könnyen szétváljon villával. Mivel a tőkehalfilé viszonylag gyorsan elkészül, érdemes figyelni rá, mert a túlsütéstől hamar kiszáradhat.
Rövidebb időre igen, de a legjobb, ha sütéshez közel panírozod be, mert így marad a panír szárazabb és tapadósabb. Ha mégis előre készíted, tedd hűtőbe egy tálcán, egymástól elválasztva, és sütés előtt nézd meg, nem ázott-e fel a morzsa.
Ha a legklasszikusabb, legropogósabb panírt szeretnéd, a serpenyős sütés a biztos választás. Ha kevesebb olajjal dolgoznál és egyszerűbben időzítenéd a sültkrumplival együtt, akkor a sütő vagy az Airfryer praktikusabb, csak a halszeleteket előtte vékonyan olajozd meg, hogy ne száradjanak ki.

Készíts róla egy képet és töltsd fel!